M |
ár sötét volt odakint mikor magamhoz tértem. Az éjszaka, mármint nappal emlékei élénken éltek bennem. Kimondhatjuk, a kárpótlás jól sikerült. Persze ettől még nem kedveltem meg. Sőt… Most már megvan róla a véleményem. Könnyűvérű.
Minden esetre jól néz ki. Fehér, szinte átlátszó bőre érzékien feszült csontjaira. Nem bánnám, ha ez az éjszaka megismétlődne. Ennél jobb programot nem igazán tudok elképzelni ezen az átkozott helyen.
Oldalra fordultam, hogy átkaroljam alkalmi partnerem, de csak a kihűlt ágy maradt utána, semmi több. Kinyitottam a szemem. A szobában csak én tartózkodtam. Nem vettem észre, hogy kiment volna.
Ahogy felültem láttam, hogy a ruhái a földön hevertek. Tehát meztelenül távozott. Nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni magam azzal, hogy tovább viszem a gondolat fonalát. Ennyi épp elég.
Felálltam és kisétáltam a fürdőbe. Nem éreztem magam piszkosnak sem izzadtnak. Ez valószínűleg a vámpírlét egyik velejárója. Gondolkoztam, hogy fürödjek e vagy sem, de nem akartam elpazarolni a rövid kis időmet. Sétálni akartam a holdfényben, ha más már nem jár. De nem akartam ezen gondolkozni. Siratni saját magamat nem túl jó ötlet. Ez is élet, valamilyen formában. Jobb elfogadni.
A szekrényhez léptem, hogy találjak valami hordható ruhát. Előkerestem egy alsógatyát. Málna? Milyen illat ez egy férfinek? Mit is várok… Inkább örülnöm kéne, hogy nem meztelenül kell flangálnom. Nem tervezem, hogy hálátlan leszek.
Felvettem még egy fekete farmert, egy fekete inget. Örültem, hogy találtam egy bőrdzsekit. Nehogy már megfázzak halott létemre. Egy sportcipőt is magamra kaptam és készen álltam felfedezni a kastély körüli dolgokat. Mégis csak tudnom kéne hol is vagyok földrajzilag.
Az ablakhoz léptem és elhúztam a függönyt. A kilátás kielégítő volt. A várost láttam. És akkor beugrott hol is vagyok. Suliba menet mindig láttam egy kastélyt a hegyen. Azt mondták gonosz lények élnek ott. Hát, Rebecca tényleg nem a megtestesült jóság, de én azért nem vagyok kimondottan az a rosszfiú.
Kinyitottam az ablakot, hogy beáramoljon a finom, friss levegő. Nem mintha szükségem lenne rá. Ez tragikus, de legalább volt erekcióm.
Ekkor azonban egy sötét alak ugrott be az ablakon. Hátrahőköltem. Rebecca állt előttem. Hasonló ruhában volt, mint én. Fekete csőfarmerben, sötétszürke pólóban, fekete bőrdzsekiben és magas sarkúban.
— Mi lett a gót cuccal? – cukkoltam.
— Nem akartalak megzavarni – mondta és a földön heverő ruhára mutatott. Elmosolyodtam és bólintottam.
— Hova ez a menő szerkó? – érdeklődtem.
— Azt hitted nem ünnepeljük meg, hogy újra itt vagy?
— Újra? – értetlenkedtem – Ezt hogy érted?
Mutatóujját a számra tapasztotta majd megcsókolt. Karjait nyakam köré fonta, én pedig átöleltem a derekát. Pár perc finom csókolózás után elhúzódott és megfogta a kezem.
— Túl sokat kérdezel, Alex – súgta és az ablak felé húzott.
Kiült a párkányra és elengedte a kezem. Egy ügyes és gyors mozdulattal szaltózott egyet, vagy kettőt, majd, mint a macska a földre huppant. Alig adott ki hangot. Mikor leért intett, hogy kövessem.
— Nem hiszem, hogy menni fog – kiáltottam le.
— Én sem, de azért megpróbálhatod – válaszolt. Remek, megint kezdi a piszkálódást.
Mély levegőt vettem. Mi a legrosszabb, ami történhet? Halhatatlan vagyok. Ráadásul a vámpírok ügyesebbek az átlagnál.
Én is kiültem az ablakba, majd egy mély levegővétel után ellöktem magam. Pár pillanatig hagytam, hogy magával ragadjon a szabadesés. És akkor rájöttem, hogy 10 m/s2-tel gyorsulok. És abban a másodpercben hassal a földre zuhantam.
Rebecca hangosan felkacagott.
— Hogy az a… - kezdtem szitkozódni.
— Elsőre nem volt rossz – nyújtotta kezét, hogy segítsen.
Nem fogadtam el, saját erőmből akartam felállni. Sikerült is. Az esés egyénként nem fájt. Kicsit lepucoltam magam.
— Még nem gyártanak vámpírálló ruhákat. De majd ráállítom az Armani-t – kacagott Rebecca. Remek… század eleji humor…
— Jó – dünnyögtem – És most?
— Lemegyünk a városba. Bulizunk egy jót – indult meg, majd hirtelen megfordult és magához rántott. Kezd elegem lenni abból, hogy úgy ráncigál, mint egy bábút – Előre leszögezném, hogy nem találkozhatsz egy ismerősöddel sem. Ha ez megtörténne kénytelen lennék az illetőt megölni. Jobb nekünk, ha azt hiszik halott vagy.
— Nem azt hinni, az is vagyok – morogtam.
— Halotthoz képest jól nézel ki – kacsintott, majd szuper gyorsan berohant az erdőbe…
— Úgy van! Hagyj itt! – kiáltottam utána sértetten, majd én is berohantam az erdőbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése