O |
dakint még tűzött a nap. Nem lehetett több délután két óránál. Esélyem sem volt kimenni a napra komolyabb károsodás nélkül. Semmi kedvem nem volt megfogadni Rebecca tanácsát, de más módot nem találtam arra, hogy elvonuljak és belesüppedhessek tragikus helyzetembe.
Beletelt egy időbe, míg megtaláltam a főlépcsőházat. Nem volt garancia arra, hogy megtalálom a szobám. De furcsán hangzik ez. Meg egyébként is… A padláson. Mi vagyok én, valami csicska?
Ahogy felfelé haladtam a lépcsőn az első emeletre értem. Egy hatalmas, díszes, de rosszul karbantartott terembe értem. Tele volt régi bútorokkal és lekopott díszítéssel. Mindenhol por volt és pókhálók. Az ember azt hinné, hogy aki 100 éven keresztül remeteként él egy kastélyban legalább takarít.
A teremből két ajtó nyílt. Az egyiken látszott, hogy gyakran használják, míg a másikat már jó ideje nem nyitották ki. Középen egy hatalmas ablak volt lefüggönyözve vörös függönyökkel. Lassú léptekkel megközelítettem. Nem kellene fénybe lépnem. Mint már tapasztaltam, teljesen megbénít a világosság. Finoman megfogtam egy redőt és elrántottam, miközben ügyesen hátraugrottam, el a gyilkos fény elől.
Az ablak a kertre nézett. Látszott rajta, hogy jobb napokat is megélt már. A növények elburjánzottak vagy kipusztultak, de még így is volt benne valami elbűvölő. Pár percig csak bámultam, aztán a fény sávját elkerülve elindultam a baloldali ajtó felé. Legalább négy méter magas volt, hatalmas kilinccsel. Be akartam nyitni, de zárva volt. Csalódottan tértem vissza eredeti helyemre.
Odasétáltam a használaton kívüli ajtóhoz is. Finoman lenyomtam a kilincset. Várakozásommal ellentétben nyikorogva kinyílt. Beléptem. Egy társalkodó szobában találtam magam. Szörnyű látvány volt az egész. Mintha őrültek tomboltak volna ott. A tapéta letépkedve, a bútorok darabokra törve, az ablaküvegek feketére festve.
Keresztülsétáltam a szobán, majd egy nyitott ajtón keresztül egy zeneszobába jutottam. Egy zongora ált a terem közepén és egy másik a szélén. A szélen álló hangszerhez léptem először. Felemeltem a fedelét és belenéztem. A húrjai ki voltak szaggatva a helyükről és alvadt vér keményedett rájuk. Gyorsan lehajtottam a tetőt és a másik zongorához sétáltam. Ez nagyobb volt. Kicsit féltem attól, hogy mit találok benne. Lassan ezt is felnyitottam, de a poron és pókhálókon kívül semmit nem láttam benne. Leültem a kis zongoraszékre és lenyomtam az egyik billentyűt. Olyan hangosan szólalt meg, hogy rögtön felugrottam és tovább sétáltam.
Ezután egy hálóba érkeztem. Semmi nem volt odabent, csak egy láncokkal felszerelt ágy az ablak mellett. Nem volt sem függöny sem festés. A napsugarak pontosan az ágyra vetültek. A szemben lévő falon egy hatalmas mélyedés tátongott, mintha odavágták volna azt az ágyat. Jobban megszemléltem és láttam, hogy az egyik lánc el van szakadva. Nem tudtam elképzelni mi lehet olyan erős, hogy elszakítsa. Ettől kellemetlen érzésem támadt. A szoba egyik sarkában találtam egy kis ajtót. Kinyitottam. Egy fürdőbe vezetett. Hatalmas márványkád állt középen és az egész szoba tükrökkel volt körberakva. Mind el volt törve. Olyan volt, mint egy őrültekháza. Kirázott a hideg.
Természetfeletti gyorsaságomat kihasználva pillanatok alatt kiértem a sötét helyről. Újra a lépcsőházban voltam. Ideje volt megkeresnem a szobám, bár reméltem, hogy nem lesz annyira szörnyű állapotban, mint az előzőek.
Nem volt második emelet. Csak vitt a lépcső egyre feljebb és feljebb. A fokok is egyre keskenyebbek lettek. Olyan volt mintha egy tornyot másznék meg. Vagy tíz percig meneteltem, amikor végre egy faajtóval találtam szembe magam. Lenyomtam a vaskilincset s közben arra gondoltam: Otthon, édes otthon!
K |
ellemesen csalódtam a szobát illetően. Ugyan nem volt az a kimondott nekem való zug, de még mindig jobban jártam, mint ha abban az első emeleti „hálóban” kellene aludnom. Istenem, életem hátralévő részét ebben a kis lyukban kell leélnem. Hátralévő részét? Hiszen örökké fog tartani…
A toronyszoba olyan 15 m2-es lehetett és hatszög alakú. Éppen elég. A falak sötétzöldek voltak. Az enyhe festékszagból ítélve nemrég festették őket újra. Mi van, Rebecca? Vártál rám?
Három kisebb ablaka volt fekete függönyökkel. Nem nézhettem meg a kilátást, de volt egy olyan érzésem, hogy kielégítő lesz. A falakon festmények lógtak. Voltak köztük régebbiek és újak is. Mind eredeti. Mennyi pénze van ennek a bigének?
Az ablakoktól legtávolabb lévő sarokban állt az ágy. Fekete ágynemű volt rajta, frissen mosott, világoszöld díszpárnákkal. Kezdtem úgy érezni magam, mint egy toronyba zárt hercegnő, ami azért elég buzis gondolat…
Volt még odabent egy szekrény meg egy bárpult, tele piákkal. Egy kis ajtó nyílt a külön fürdőszobámba. Volt ott egy hatalmas kád, jakuzzi beállítással. A mosdókagyló fölött volt egy csomó méregdrága férfi parfüm.
Eszembe ötlött, hogy belesek a szekrénybe. Tele volt ruhákkal. Ettől egyből ideges lettem. Hatalmasat csaptam a falba, de hál’ Istennek nem lett semmi baja.
Tisztában voltam azzal, hogy ez mit jelent. Le akar kenyerezni. Nem fogja engedni, hogy kimozduljak innen. Nem vehetem meg a saját cuccaim és nem járhatok el szórakozni sem. Mégis mit képzelt, hogy nem jövök rá? Szánalmas próbálkozás.
Ledobtam magam az ágyra. Nem tudok mit kezdeni magammal. Körbenézhetnék a kastélyban, de semmiképpen sem szeretnék találkozni azzal a ribanccal. Legalább átgondolhatom mit is akarok kezdeni magammal.
Ahogy rávetődtem az ágyra valami kicsúszott a díszpárna alól. Egy állatbőrbe kötött füzet volt réginek tűnő lapokkal. Olyan volt, mint egy napló. Felnyitottam a biztonsági csatot és olvasni kezdtem.
Első nap:
Hajnali öt óra körül járhatott az idő, amikor idehoztam halott tested. Vigyáztam, hogy semmi bajod ne essen. Fogsorom nyoma még nem tűnt el a válladról, innen tudtam, hogy még halott vagy. Fehér voltál, akárcsak a hó. A bálterembe vittelek és az asztalra fektettelek. Magatehetetlenséged vonzó volt. A kezeden még ott volt a saját véred, ami az ellenkezés közben folyt oda. Persze nem fogsz emlékezni az utolsó éjszakára, amit emberként töltöttél, de talán ez nem is baj. Ott feküdtél a korhadt fán. Órákig csak álltam melletted és néztelek. De semmi… Azt hittem valamit rosszul csináltam. Ideges voltam ezért rágyújtottam. Feljöttem ide és rendbe szedtem a szobát. Fél óra múlva tértem vissza és te még mindig halott voltál. Behúztam a függönyöket, kivéve egyet. Gondolom, ellen fogsz szegülni eleinte. Fájdalommal majd bizonyíthatom, hogy jobb, ha bízol bennem. Ezután felsétáltam a lakosztályomba. Előkerestem ezt a naplót. Szükséged lesz rá. Segíteni fog tanulni és átgondolni a dolgokat. Írj le mindent, amit csak akarsz… Jobb lesz, hidd el…
Rebecca
Azonnal a falhoz vágtam a könyvecskét. Mégis mit képzel magáról ez az átkozott boszorkány? Látni se akartam… Olyan sok gondolat kavargott a fejemben és egyszerűen képtelen voltam őket rendbe szedni. Ekkor pillantottam meg a földön heverő golyóstollat.
Nem, Alex! Ne is gondolj rá! – kiabálta egy kis hang a fejemben, de túl nagy volt a zavar odabent, hogy hallgatni tudjak rá. Felkaptam a tollat és a füzet maradványait is összekapargattam a földről. Írni kezdtem.
Első nap – 2:
Szóval… Itt vagyok. Ebben a szobában, ami rossz és jó. Nézzük át, mit is vesztettem azzal, hogy egy ilyen vámpírcucc lettem vámpír lettem.
Rossz: család (anya nem tud egyedül vigyázni Sophie-ra és Josh-ra; apa halálát sem heverte még ki, nem bírná ki az eltűnésem)
haverok (már nem azért, de itt rohadtul nem tudok mit csinálni)
egyetem (??? nem hiszem, hogy kijáródik magától és majd küldik a diplomám… apa azt akarta, hogy tovább tanuljak)
zene (nem hiszem, hogy Rebecca engedné, hogy a banda idejöjjön próbálni)
na, jó, a csajom (19 vagyok… vannak szükségleteim és nem izgulok a goth csajokra)
tényleg! vajon egy vámpírnál az erekció is megszűnik??? ne már!
És akkor a jó dolgok:
erő (ennyit a csírákról…)
gyorsaság (héé! ez a szexre is értendő!?)
jó érzékszervek
jól nézek ki
örökké fogok élni
lehet, hogy lesz erekcióm (vagy nem… DE LESZ!)
Szóval megérte? Nem… le van zárva a dolog…
Összecsuktam a naplót és becsúsztattam a szekrény alá. Rebecca úgyis megtalálja, ha keresi… Ezért is nem írtam be az idegesítő lenézését a listába. Faszomnak se kell, hogy haragudjon rám.
Ekkor lépéseket hallottam meg. Magas sarkúk kopogása hallatszott a lépcsőházban. Gyorsak voltak… Pár pillanat múlva már kopogott is az ajtómon… Emlegetett szamár!
— Van rá esély, hogy elmész? – szóltam ki.
— Őszintén, nincs – válaszolt és már be is lépett.
— Mért kopogsz, ha aztán úgyis bepofátlankodsz. Nem vagyok rád kíváncsi – morogtam.
— Pedig azért jöttem, hogy kárpótoljalak.
— Miért is? – fordítottam neki hátat.
— Azért, hogy kénytelen leszel hátralévő életedet mellettem leélni.
— Nincs semmid, ami nekem kéne…
— Ne legyél benne biztos – dobott egy vérrel teli zacskót az ágyra. Amolyan korházi csomagolásban.
— Nem kell – vágtam oda hozzá a zacskót.
— Ne mondd, hogy nem vagy éhes – akaratoskodott.
— Lehet, hogy valakinek ez kellett volna az életben maradáshoz.
— Ugyan már – legyintett – Mindig olyat hozok, amiből a legtöbb van tartalékon.
— Akkor se kérek – kiáltottam rá.
— Ne aggódj, hallom – dobta oda ismét a zacskót. Ahogy elkaptam egy kis vér folyt ki a kezemre.
Igaza volt, éhes voltam. Amikor ránéztem ő csak bíztatóan mosolygott. Ettől kedvem támadt beleinni. Mély levegőt vettem és lenyaltam a kezemről a vörös nedűt. Az íze nem volt rossz. Nem vadultam meg tőle, mint ahogy vártam. Finoman előcsúsztak a szemfogaim és beleharaptam a zacskóba, ezzel elszakítva azt. Megnyomtam a két oldalát és a vér a számba spriccelt. Pár korty alatt megittam. Jóllaktam vele.
Rápillantottam Rebecca-ra. Kérdőn nézett rám, mintha várna még valamit. Eszembe jutott az üres zacskó a kezeim között.
— Én… nem gondoltam, hogy te is kérsz – mentegetőztem.
— Nem is kérek. Már táplálkoztam. Azért köszönöm – vette el az összegyűrt műanyagot.
— Én köszönöm – mondtam. Kicsit rosszul éreztem magam, hogy nem bízom benne, de azért mégiscsak tönkretette az életem. Ettől megint elkezdtem utálni.
— Nos… - kezdett bele – Még jó pár óránk van napnyugtáig. Elüthetnénk az időnket valamivel.
— Mire gondolsz? – gyanakodtam.
— Mint mondtam kárpótolni akarlak – mosolygott cinkosan.
— Én pedig mondtam, hogy semmi nem kell.
Az ajtóhoz lépett és a zacskót a legfelső lépcsőfokra dobta, majd pedig becsukta az ajtót. Közelebb lépett hozzám. Már mind a ketten az ágy mellett álltunk. Olyan egy méter választott el egymástól. Hátat fordított nekem és hátán lehúzta a fekete ruha cipzárját. Visszafordult és elkezdte kigombolni az ingem.
Először megrémültem, majd hagytam, hogy érzékien „kárpótoljon” minden bűnéért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése